Kertész István karmester negyven éve halt meg

Negyven éve, 1973. április 16-án lett vízi baleset áldozata Kertész István karmester. A mindössze 43 évet élt Kertészt a legnagyobb Mozart-dirigensek közt tartják számon. Ő vezényelte Kodály Zoltán Háry János és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művének első nyugat-európai lemezfelvételét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Kertész István 1929. augusztus 28-án született Budapesten nagypolgári zsidó családban. Hatévesen kezdett hegedülni, néhány évvel később zongorázni, már ekkor komponált kisebb darabokat. A második világháború alatt családjának több tagja a holokauszt áldozata lett.

A Zeneakadémián hegedűt és zongorát, Kodály Zoltántól zeneszerzést, Weiner Leótól kamarazenét tanult. Miután a vezénylés is érdekelni kezdte, Ferencsik János és Somogyi László tanítványa lett. 1948-ban lépett fel először karmesterként Mozart műveivel, szakmai fejlődésére elsősorban az ekkoriban az Operaházban vezénylő Otto Klemperer hatott.

Kertész diplomáját kézhez véve két évig a Győri Filharmonikusok karmestereként működött, az Operaházban 1955-ben debütált Verdi Rigoletto című operájával. Az 1956-os forradalom leverését követően feleségével, Gabry Edit operaénekesnővel elhagyta az országot: egy évet ösztöndíjjal Rómában töltött, majd a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le, ahol később állampolgárságot kapott.

Több vendégkarmesteri meghívást követően 1958-ban az augsburgi operaház főzeneigazgatója lett. Hamarosan a Mozart-operák dirigenseként szerzett elismertséget, tehetségét Verdi és Richard Strauss műveiben is megmutatta. A hatvanas évektől nevét Európa-szerte megismerték, 1960-ban debütált Angliában, egy évvel később az Egyesült Államokban, ugyanabban az évben a Salzburgi Fesztiválon Mozart Szöktetés a szerájból című operájával. Dolgozott a Berlini, 1962-től az Izraeli Filharmonikusokkal, utóbbi zenekarral haláláig csaknem négyszáz művet adott elő. Keresett karmester lett, akit a hanglemezkiadók is hívtak, egyik első emlékezetes felvételén Dvorák Újvilág szimfóniáját dirigálta a Bécsi Filharmonikusok élén.

A hatvanas évek első felében a nyugat-berlini opera igazgatójaként, ezt követően a kölni operaház főzeneigazgatójaként tevékenykedett. Több művet is ő dirigált először Németországban, egyebek mellett a Szovjetunión kívül először mutatta be Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának eredeti változatát, nevéhez nagy sikerű Mozart-operák is fűződtek. Működése alatt több alkalommal hívott vendégszereplésre magyar előadókat és karmestereket.

A londoni Covent Gardenben 1965-ben Verdi Álarcosbáljával debütált, majd néhány évig a londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. Tengerentúli fellépésein a legnevesebb amerikai zenekarokat dirigálta, Széll György utódaként megpályázta a Cleveland Zenekar zeneigazgatói posztját, és bár a zenekari tagok őt támogatták, a tisztséget nem ő nyerte el. Az 1970-es évek elején többször vezényelt Magyarországon és lemezfelvételt készített a Magyar Állami Hangversenyzenekarral. Utoljára itthon 1972 májusában lépett fel.

Kertész István 1973. április 16-án halt meg egy izraeli turnéja során, Tel-Aviv közelében szívrohamot kapott, a tengerbe fulladt. A zenetörténetbe is beírta a nevét: az ő dirigálásával rögzítették először lemezre külföldön Bartók A kékszakállú herceg vára és Kodály Háry János című operáját, utóbbiban a narrátor Sir Peter Ustinov volt. Vele készült el Brahms, Dvorák és Schubert összes szimfóniájának, valamint Mozart Titus kegyelme című operájának alapváltozata. Repertoárja igen széles volt, szívesen vezényelte 20. századi szerzők - Kodály és Bartók mellett egyebek közt Sztravinszkij, Benjamin Britten - műveit, Bécsben ő mutatta be Britten Háborús Requiemjét.

Kertész nagy figyelmet fordított a próbafolyamatra, a zeneművek előadásakor a legapróbb részletekig ragaszkodott a zeneszerzői utasításokhoz. Nehéz természetű, maximalista ember volt, aki a zenészektől is teljes odaadást követelt, nehezen tűrte a fegyelmezetlenséget. Kroó György zenekritikus szerint karmesteri művészetét "a mesterségbeli felkészültség igen magas foka és a zenei fantázia személyes megnyilvánulása egyaránt jellemezte".